Főoldal » Hírek » Megújul a gyógycentrum
Megújul a gyógycentrum
2018. 09. 05.

Felújítják a fürdő 1992-ben átadott gyógycentrumát. Ezt Cziráki László, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A teljes rekonstrukció október elsején indul, a közbeszerzési eljárást követően a kivitelezési munkákat a Szabadics Zrt. végzi. A felújítás során új tetőszerkezetet kap az épület, megújulnak a nyílászárók, a fogadótér, új burkolatot kap az egész helyiség, megújul az épületgépészet és a vizesblokk is, és új kerítést kap a létesítmény.

A vezérigazgató bejelentette azt is: méltó születésnapi ajándék (szeptember 5-én nyitott a fürdő 51 évvel ezelőtt), hogy az Év Fürdője szavazáson második helyen végzett a Zalakarosi Fürdő, mely eddig a negyedik helyen „tartotta magát”. Nem titkolt cél – mutatott rá -, hogy a jövő év végéig az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa Med ötcsillagos minősítését szerezzék meg.

Novák Ferenc polgármester amellett, hogy a fürdő jeles fejlesztéseit, évfordulóit idézte, elmondta: tavaly több mint 654 ezer látogatója volt a zalakarosi fürdőkomplexumnak, idén pedig mintegy 10 százalékos növekedést regisztráltak mostanáig, a város idegenforgalmi adóbevételei pedig 15 százalékkal nőttek. Utóbbi idén augusztusig 169 millió forint volt, ez meghaladja a három évvel ezelőtti éves bevételt.

Hangsúlyozta ugyanakkor: nemcsak a fürdő, de ezzel párhuzamosan a város is fejlődik, hiszen hamarosan indulhat az egymilliárd forint értékű gyógyhelyfejlesztési projekt, emellett bővül a Civil Ház, napkollektoros beruházások indulnak, kerékpárutak épülnek, és a belterületi utak javítására is fordíthatnak pénzt.

Míg a város beruházásainak nagy része pályázatokból történik, a fürdő a gyógycentrum felújítását saját forrásból finanszírozza, a munkálatok nettó 642 millió forintba kerülnek. A felújítás jövő évben lesz készen.